El extraño retorno de Diana Salazar (2024) Ikonikus jelenetek (galéria)

!A CIKKÜNK SPOILERT TARTALMAZ! 
A sorozat rengeteg emlékezetes jelenettel gazdag, úgyhogy elhoztunk nektek néhanyat ami számukra ikonikus volt

1.Diana/Leonor sárga szeme

Ez az egész Diana/Leonor pszihés képességeiből adódik, és rengeteg jelentben láthattuk ezt az emlékezetes jelentet. 

2.Diana és Mario első találkozása a jelenben

Már az első pillanattól kezdev úgy érezték, hogy találkoztak már, és ez titkok így is van, mert előző életükben komoly szerelem részei voltak, ami tiltott volt.. 

3.Leonor és Eduardo első találkozása

Diana és Mario ugyanazt érezhették, mint 1600-as években Leonor és Eduardo, amolyan szerelem első látásra. 

4.Gonzalo és Mario barátság

Imádtam Gonzalót és Mariót, mindent elmondtak egymásnak, és imádják a művészetet, hasonlóság köztük elég volt, ahhoz, hogy legjobb barátok legyenek. 

5.Süketítő füllzúgás

Dianával, Joaquinnal és Marióval történt meg, hiszen mindhárman ismerték egymást a múltból. 

6.Diana mellkasán lévő "heg"/" jel" előzménye

Diana mellkasán található egy égési sérülés ami már gyermekkora óta ott van, és ez visszanyúl az 1600-as évek relytéjes égetéséhez, ami néha napjainkig égeti őt, és álmodik róla. 

7.Irene és az anyja jó kapcsolata

Irene hiába alakít mások számára "negatív" karaktert, letagadhatatlan, hogy imádta az anyját, és jó kapcsolatot ápoltak egymás iránt. 

8.Diana és Mario képzeletbeli csókajik

Diana kétszer is elképzelte ezt a pillanatot, és elég emlékzetesek lettek

9.Mario elmondja Dianának a felesége tragikus történetét

Mario felesége 5 évvel visszamenőleg elhunyt, a ráknak köszönhetően, ezért próbálja meggyőzni Dianát, hogy fogadja el a kutatási kezelését, amivel segíthet a rákkal küzdő embereknek. 

10.Diana és Male/Malena megtudja, hogy az apjuk él

Diana és Male/Malene egész végig úgy tudták, hogy az apjuk lelépett és végül meghalt, de amint kérdőre vonják anyjukat, hol a sír beismeri, hogy még él, és börtönben volt egy fiú meggyilkolása vádjával. 

11.Diana és az anyja szörnyű viszonya

Diana kiskorában rettentően csínytalan volt és neveletlen, és ezért lehetett szörnyű viszonyuk, és rá tett egy lapáttal, hogy az anyja eltitkolta az apja kilétét. 

12.Irene vonzalma Mario iránt. 

Talán a vonzalom egyik oka az lehetett, hogy segített az anyján, így hősként tekintett rá. 

12.Irene meglátja Mariót és Dianát csókolózni

Bevalljuk ez a kedvenc jelenetünk, a tekintés mindent elárul. 

13.Irene szembesül, hogy az anyja meghalt. 

Ez a jelenet igazán szívfacsaró volt, hisz Aurelia igazán szimpatikus személy volt, arról nem is beszélve a lányával milyen kapcsolatot ápolt.

14.Irene és Mario közelsége

A jelenet Irene sebezhetőségéről szól, és, hogy mennyire bánatos, szomorú, a szívünk megszakadt a jelenet láttán. 

15.Diana és Joaquín toxikus kapcsolata

A kabinos terápia után, Diana erős vonzalmat kezdett érezni Joaquín iránt. 

16.Gonzalo és Male/Malena kibontakozó kapcsolata

Az első perctől tudtuk, hogy Gonzaló nem egyszerű munkatársra vagy barátra tekint Male személyében, hanem szerelmes belé. És az eleje óta erre vártunk. 

17.Diana szembesül, hogy Joaquín a múltból Lucas, a vőlegénye

Ez jelenet sokkoló volt mindenki számára. 

Köszönjük a figyelmet! 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

El extraño retorno de Diana Salazar (2024)

Imperio de mentiras (2020) teljes részek magyar felirattal (folyamatban)

Top 8 telenovella, ahol a főhős meghalt: